• EUR [ 1 Euró ] = 4.708 lej
  • USD [ 1 Amerikai dollár ] = 4.137 lej
  • GBP [ 1 Angol font ] = 5.319 lej
  • HUF [ 1 Magyar forint ] = 0.0147 lej
Tagok
Rólunk írták

 

Négyből három csapat a környezettudatos életformával kapcsolatos vállalkozást hozna létre, a negyedik pedig a hagyományos viseletet népszerűsítené. A középiskolás fiatalok ledarálnák, újrahasznosítanák, vagy lazán csak mellőznék a műanyagot – persze ez erős általánosítás egy gazdasági vetélkedő döntője után, de újabban egyre többször találkozom azzal, hogy most jött el az az idő, amikor fiataloknak elegük van a műanyagból, a szemétből, abból, hogy pénzzé tesszük a jövőjüket, és néhányuknak még elképzelésük is van, mit tehetnének ellene.

201905 - Vállalkozz OkosanA székelyudvarhelyi városháza Szent István termében tartott üzleti versenyen a középiskolások egy villanásnyi időre megmutatták, hogyan termelnének ők pénzt környezetbarát módon.

Habra megy a játék

Kétfős csapatokban mutatták be a döntőbe jutott fiatalok az üzleti terveiket. A hosszasan biztató beszédek után – ilyenkor minden közszereplő igyekszik megragadni a lehetőséget egy kis énmárka építésre – a zsűri véleményezte a 19 résztvevő csapat munkáját, és bejelentette a döntőbe jutottak nevét.

– Túl sok a hab, és kevés a lényeg. Nem csak a beérkezett üzleti tervekben, hanem más területeken is, a gazdasági szektorban és a politikában például – mondta Farkas Levente marketing tanácsadó. És ha egy marketinges, akinek többek közt a habverés a munkája, ezt mondja, azon el kell egy kicsit gondolkozni.

Fábián István, a BBTE közgazdasági karának előadótanára szintén a megvalósíthatóságra való törekvést kritizálta, a konkrét adatokat, számokat: az olyanokat például, hogy hány szobát kell egy nap kiadni panziósként ahhoz, hogy jövedelmező legyen a vállalkozás.

Útilaput kötnek a talpukra

A Bottyán Antónia Nóra és André Dávid alkotta Ocean Tour csapat utazásszervező irodát hozna létre kimondottan fiataloknak. Ők is szeretnek utazni, csak nem nagyon tehetik meg. Fesztiválokra segítenék a kijutásukat, például a soproni Volt-ra, és erdei iskolákat, ökoturisztikai programokat, csapatépítőket, sátoros gólyatáborokat szerveznének udvarhelyszéki középiskolásoknak.

Tízezer lejes alaptőkével indítanának, az alkalmazottakat az első évben önkéntes alapon foglalkoztatnák. Feltérképezték a versenytársakat, SWOt-analízist is készítettek, és úgy látták, igazából az ifjúsági szervezetek lennének a konkurenciáik, gyengeségük a tapasztalatlanságuk, ismeretlenségük, erősségük a dinamikus, szakképzett csapat.

Szoknyában érkeztek a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola diákjai, a Rokolyások. Olti Boglárka és Bálint Ágota bevonta a komoly közgazdászokból álló zsűrit is a bemutatóba. – Fontosak-e önöknek a hagyományok? – vonták kérdőre csípőre tett kézzel az öltönyös férfiakat.

Akinek az inge, vegye magára

Bár a Hacukat kft. főnökeiként bemutatkozó Olti Boglárka és Bálint Ágota nagyon szimpatikusak voltak az értékelő bizottságnak, üzleti tervük nem győzte meg teljesen azt. Népviseletet készítenének és adnának el, kiegészítőket forgalmaznának nagy lelkesedéssel és több alkalmazottal.

Az egyik felvevő piacuk az iskolák, óvodák, tánccsoportok lennének, igyekeznének a megpályázott fellépő ruhák piacára rátelepedni. Láthatóan minden lehetőséget megragadnának, hogy működjön a dolog. Nem tartják túl etikusnak, de az üzleti életben elképzelhetőnek igen, hogy úgy tennének szert több tudásra a szabás-varrás-forgalmazás terén, hogy előbb felvetetnék magukat a konkurenciához. A zsűri szerint úgy nem etikátlan a dolog, ha ingyen dolgoznak, mert akkor mindkét fél kap valamit.

Úgy élvezem, olyan jópofák – nevetgélt a zsűri a temperamentumos lányok előadásán, de nem csábult el, és keresztkérdéseket is feltett. Például, miből élnének meg a sok alkalmazottal azokban a hónapokban, amikor nincs szezonja a népviseletnek. Tanácsolták, a gyerekcuccokat adják drágán, mert a szülők úgyis megveszik, és hozzanak létre kölcsönzőt a kinőtt cuccoknak.

Postázzák a palackot

A Szakosok is mély benyomást tettek a közönségre, bemutatták a benevezéshez szükséges imidzsfilmjüket, melyen a halak a műanyag szatyrok közt úsznak, és minden tele van szeméttel. A Bányai János Szakközépiskola két tizenegyedikes diákja, Patka Richárd és Hegyi Mátyás begyűjtené a pillepalackokat meg a műanyag ládákat, majd tisztítás után beőrölnék és őrleményként értékesítenék olyan cégeknek, amelyek azt felhasználják.

A szentegyházi Karsai Kft. segítségével felmérték az igényeket, lehetőségeket, már ki is próbálták a dolgot, palántatálcát készítettek. Tuti tipp, egyszerű és nagyszerű, csak meg kell csinálni.

A zsűri egy dolgot kifogásolt: ha ilyen egyszerű a téma, hogyhogy nem jutott másnak eszébe, illetve, nem gondoltak-e arra, hogy van valami baj az ötlet kivitelezhetőségével, ha az erre specializálódott nagy cégek, mint az RDE, nem foglalkoztak eddig vele.

Sör, saorma? Saláta!

A marosvásárhelyi The Office kicsit látványosabb tervvel érkezett, ők egészséges ételeket, salátát, zöldséget, gyümölcsöt és thai fagyit árulnának lebomló csomagolásban a fesztiválokon, mozgó standjuk lenne, hogy rossz idő, vagy rossz vásár esetén tovább álljanak jobb helye.

Ezen kívül újrahasznosított táskákat is találnánk náluk, ha kiállnánk érte a hosszú sort.

Mindenre fel voltak készülve a csapatok, csak arra nem, hogy András Lehel, a zsűri elnöke felteszi a becsapós kérdést: A profit vagy a pozitív cashflow a fontosabb? Többnyire a pozitív caschflow-t választották a diákok, de mint kiolvastuk az internetből, és most már elég nyilvánvalónak tűnik: mindkettő nagyon fontos.

Jó, ha pozitív a mérleg, és az sem rossz, ha egyenletesen érkezik. Hiszen hiába sok a megrendelés, ha annyit késnek a kifizetések, hogy közben csődbe megyünk.


A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium és a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége által szervezett üzletiterv-készítő versenyre 19 csapat nevezett be Székelyföld városaiból: Csíkszereda, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós képviseltette magát. A zsűri nem tudhatta, a kétfős csapatok honnan érkeztek, hogy az iskola, város stb. hírneve ne befolyásolja az értékelésben. A diákoknak egy imidzsfilmet is be kellett küldeniük, ezen sokan elbuktak. Végül 9 csapat érkezett meg a szombat délelőtti elődöntőkre, ahol háromtagú zsűri előtt kellett bemutatniuk terveiket. Itt értékelték a munkákat, majd a döntőben nyilvánosan, héttagú bizottság előtt kellett megvédeniük az üzleti tervüket, ebbe többnyire már a zsűri tanácsait is belefoglalták.


A zsűri tagjai

Farkas Levente, a marketingiskola.ro alapítója, Fábián István, a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karának előadótanára, Gergely László Zoltán, a Romániai Közgazdászok Társaságának országos alelnöke, Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke, Kicsid Attila, a Transindex.ro főszerkesztőhelyettese, Tánczos Levente József, a Sapientia Tudományegyetem tanára, András Lehel, a Melinda Instal vezérigazgatója.


A zsűri döntése

Első díjban a The Office részesült, ők 55 pontot értek el, és 500-500 lej jutalmat vihettek haza, a második helyezett 54 ponttal a Szakosok lett, fejenként 300 lejes nyereményben részesültek. A harmadik helyezést az Ocean Tour csapat vihette haza, 200-200 lejt nyertek, a dicséret pedig a Rokolyásokat illette.

Vállalkozz okosan Székelyudvarhelyen!

Második alkalommal szervezik meg Székelyudvarhelyen a középiskolások üzletiterv-vetélkedőjét. A tavaly megyénkbeli csapatok versenyeztek, idén már Maros és Kovászna megyéből is érkeznek résztvevők.

Vállalkozz okosan! címmel a Székelyudvarhelyi Mik­rovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium szervezi a vetélkedőt. Lőrincz Edit, a tanintézmény közgazdaságtanára, illetve Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke elsőként a célokat ismertette a tegnap tartott sajtótájékoztatón.

Életszerű lehetőség

Elhangzott, hogy a gazdasági oktatás szükségessége és hiányosságai egyre többet kerülnek szóba, ennek köszönhetően elindult egy folyamat térségünkben is, hogy a diákok kapjanak lehetőséget az iskolai órákon kívül is életszerű gazdasági ismeretek elsajátítására, arra, hogy kipróbálhassák magukat üzleti téren is. Ebbe a folyamatba illeszkednek az ilyen jellegű versenyek, ezek sorában viszont hiánypótlónak számít az udvarhelyi, mert míg másutt inkább esettanulmányokat kérnek, itt a hangsúly az üzleti terven van. A lényeg tehát a diákok gazdasági gondolkodásának a fejlesztése, és az, hogy elültessék bennük: itthon is lehet fenntartható, működtethető, tisztességes megélhetést biztosító vállalkozást indítani – mondták a szervezők.

Nyilvános döntő

Három megye középiskoláit szólították meg, és 10–12. osztályos diákokból alakult kéttagú csoportok jelentkezését várták április folyamán. Összesen 19 csapat regisztrált, többek között Sepsiszentgyörgyről, Marosvásár­helyről, Csíkszeredából, Gyer­gyó­szentmiklósról is. Holnapra már várják az elkészült üzleti terveket, ezeket jövő héten a zsűri előpontozza, az élő, gyakorlati elődöntőket május 18-án tartják Székelyudvarhelyen, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban. Aznap lesz a döntő is, amely 13:00 órakor kezdődik a Városháza Szent István termében nyilvános eseményként, ahol minden érdeklődőt szívesen látnak. A rangos szakmai zsűriben a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia – EMTE és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) is képviselteti magát, a nyertes diákok pénzdíj mellett értékes ajándékokat is kapnak majd.

Udvarhely jó hely

Székelyudvarhely ideális helyszíne tud lenni egy rangos gazdasági versenynek, hiszen itt mindig is erős volt a vállalkozói szféra. Magának a Vállalkozz okosan! vetélkedőnek pedig az az előnye, hogy az oktatók és vállalkozók közösen szervezik, ez „emeli” a hitelességét – fogalmazott Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke. Nem elhanyagolható az sem, hogy a 25 éves Melinda-Impex Instal első perctől fővédnökként és főtámogatóként állt a kezdeményezés mellé, de támogatja a versenyt az RMKT is. Lőrincz Edit, a szervező tanintézmény pedagógusa pedig fontosnak tartotta kiemelni, hogy egy ilyen gazdasági verseny mennyire jó alkalom a fiataloknak önmaguk és ötleteik kipróbálására, illetve a tapasztalatszerzésre. Az ilyen jellegű versenyeken irányítóként nagy tapasztalattal rendelkező tanár hangsúlyozta azt is, hogy milyen kemény munkát fektetnek be a felkészülésbe egy-egy megmérettetés előtt a fiatalok. Mindezt órák után teszik – húzta alá Lőrincz Edit.

Néhány nappal a városi költségvetés-tervezet bemutatása után az SZMVSZ és az RMDSZ vezetője közölte, mit szeretnének ők látni a nagy csütörtöki – egyben nagycsütörtöki – tanácsülésen a költségvetésben.

Üzletben nincs irodalom

Az SZMVSZ elsősorban valóban vállalkozóbarát várost szeretne, ami az ő elképzeléseik szerint azt jelenti, hogy a polgármesteri hivatal gazdasági stratégiával, benne befektetési kézikönyvvel siet a vállalkozók segítségére – közölte Jakab Áron Csaba, a szövetség vezetője.

A gazdasági stratégián nem egy „novellát” értenek (valószínűleg utalás az utóbbi években elkészült, bejelentett, de meg nem valósított kulturális, oktatási és szociális stratégiákra – szerk. megj.), hanem konkrét intézkedési terveket célokkal, ütemtervvel, felelősökkel.

Az SZMVSZ szerint a városvezetésnek jobban kellene figyelnie a felnőttoktatásra. Úgy tartják, számos téren szüksége lenne a vállalkozóknak segítségre: például a román piacra azért nem tudnak betörni, mert nem tudnak jól románul – ennek gyors megoldására a szervezet saját tanfolyamot indított, illetve vállalkozási és jogi segítségre is szükségük lenne, s ehhez létrehozhatnának például egy ingyenes tanácsadó irodát.

Ablak a parkolóházra

Emellett a székelyudvarhelyi mikrovállalkozók igényelnék a közlekedési infrastruktúra javítását az úgynevezett ipari zónákban, kiemelten a Budvár utcában. Számonkérik a választási kampányban megígért egyablakos ügyfélfogadás bevezetését.

A vállalkozók azt is szeretnék, ha 15 évesnél régebbi autóik 3 évesnél fiatalabbra és környezetbarátabbra cserélésében a városháza 3 éves adómentességgel segítené őket. S ha már új autót vesznek, azt le is kellene parkolni valahová. Az SZMVSZ kifogásolja, hogy minden cégautót ki akarnak tiltani a lakónegyedekből, mert sok kisvállalkozó vagy kényszervállalkozó kénytelen családi autóként is használni a cégautóját. Szerintük inkább a parkolási gondokra kellene stratégiát kitalálni, de a költségvetés-tervezetben még csak megvalósíthatósági tanulmány sem szerepel parkolóházakra például.

Ne kelljen a szomszédtól kérni

Az újonnan induló kisvállalkozásoknak minimis támogatási programot igényelnének, ami azt jelenti, hogy maximum öt évre legtöbb 5000 euró kamatmentes, visszatérítendő kölcsönt kellene, hogy biztosítson a város, amit a vállalkozók irodabérre, felszerelésre, számítástechnikára és más, kisebb alapeszközökre használhatnának fel.

A tömbházlakások egyéni hőszigetelésének támogatását is kérik a tiltás helyett. Szerintük jobb megoldás lenne, ha egységes vizuális és tartalmi, szakmai előírásokat fogadnának el, és tartatnának be azokkal, akik nem tudnak megegyezni lépcsőházi szomszédaikkal a hőszigetelés közös kivitelezéséről. Mivel a vállalkozóknak és alkalmazottaiknak is van családjuk, az olyan családsegítő programoknak, mint például a bölcsődei férőhelyek növelése, babakelengye-program, szociális öregotthon és elfekvő, családalapítási támogatás, ők is örülnének – mondta Jakab Áron Csaba.

A szervezet több héten át egyeztetett a városi önkormányzat frakcióival, az MPP-ből a polgármesterrel és az alpolgármesterrel, az EMNP és az RMDSZ frakciójával, valamint a polgármesteri hivataltól a városmenedzserrel, de a fenti javaslataik nem szerepelnek szerintük a költségvetés-tervezetben.

Az RMDSZ is elégedetlenkedik

Csili-vilinek nevezték az udvarhely.ro honlapon bárki számára elérhetővé és részletekbe menőkig tanulmányozhatóvá tett, múlt héten bemutatott költségvetés-tervezetet az RMDSZ frakció tagjai.

A felszíni csillogás mögött azonban hiányosságokat fedeztek fel. A legnagyobb baj szerintük az, hogy a polgármesteri hivatal évek óta görget maga előtt évi mintegy 9-10 milló lejnyi összeget, amit képtelen elkölteni.

(...)

A teljes cikk itt olvasható: klikk

Új beruházásokat javasolt, valamint a régiek megvalósítását sürgette, illetve a különböző intézmények működésére csoportosítaná át a városi költségvetés egy részét az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete. A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) – egyebek mellett – egy gazdasági stratégia elkészítésére különítene el pénzt.

„Székelyudvarhely költségvetés-tervezete nagyon csilivili, ellenben én továbbra sem látom azt, hogy miként lenne megoldható, hogy Székelyudvarhelyen valóban történjen reális fejlesztés” – fogalmazott egy hétfői sajtótájékoztatón Derzsi László, az önkormányzati képviselő-testület RMDSZ-frakciójának vezetője.

(...)

A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) által tartott hétfői sajtótájékoztatón szintén több javaslat hangzott el a költségvetés-tervezettel kapcsolatban. Jakab Áron Csaba, a szervezet elnöke kijelentette,
minden helyi párttal egyeztettek az általuk javasolt pontokkal kapcsolatban,
még a tervezet előkészítési fázisában, vagyis nagyjából három hete.

Ők azt kérték, hogy a költségvetésben legyen összeg elkülönítve egy konkrét gazdasági stratégia elkészítésére, ebben pedig legyenek jól meghatározott célok, felelős személyek és leszögezett határidők. Javasolták ugyanakkor a felnőttoktatás támogatását, jogi személyek számára az egyablakos ügyfélfogadás kialakítását, illetve különböző infrastrukturális fejlesztéseket. Utóbbihoz példaként a Budvár utca rendbetételét, illetve a parkolók kialakítását hangsúlyozták. Szerintük legalább tervek szintjén el kellene indítani a folyamatot. Továbbá szükség lenne egy pályázati program létrehozására a gazdaságfejlesztési programmal foglalkozó non-profit szervezetek számára is. Emellett a mikrovállalkozóknak szóló minimis támogatás kidolgozását is kérték. Három évig szóló adómentességet javasoltak azon autótulajdonosok számára, akik a tizenöt évnél idősebb személygépjárművüket három évnél fiatalabb kocsira cserélnék.

Szerintük egy megfelelő szabályrendszer kidolgozásával az egyéni hőszigeteléseket is támogatni lehetne a tömbházak esetében – így tudna haladni az, aki eddig szomszédjai miatt kezdhette el a szigetelést. A felsoroltakon kívül ugyanakkor családsegítő programok elindítását is kérték. Példaként a kelengyeprogramot, a bölcsődebővítést, a családalapítás támogatását, illetve egy szociális öregotthon létrehozását említették.

Jakab Áron Csaba arra is kitért, mintegy három hete egyeztettek az illetékes személyekkel, így nem tudják, hogy javaslataik közül azóta melyek kerültek be a költségvetés-tervezetbe. Legutóbb nem láttak semmilyen utalást a tervezetben a javaslataik figyelembe vételére vonatkozóan.

A teljes cikk itt olvasható: klikk

Mostanság jól hangzó, de jobbára tartalom nélküli szólamok dicsőítik az uniós tagságot, hirtelen csodás lett tagországnak lenni, ahol baj csak akkor lehet, ha nem megyünk el szavazni – riasztgatnak a kampányban részt vevő politikusaink.

Azonban nem mindenki látja ennyire rózsásnak a helyzetet. A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy Európa eme távoli, meglehetősen lepukkant szegletében nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben, és kérdéses, hogy tudna-e ezen bármit is változtatni a közelgő EP-választás.

Románia 2007 óta tagja az Európai Uniónak, és a csatlakozással elnyert szabadságjogok (áru, tőke, szolgáltatások és munkaerő szabad mozgása) az addig nem tapasztalt pozitív lehetőségek sorát, bizakodó jövőképet vetítettek elő. Azóta kiderült, a gyakorlatban a folyamatok számunkra egyirányú utcává váltak: ÁRU BE, MUNKAERŐ KI.

Akkor még nem sejtettük, hogy egy olyan uniós piacnak lettünk a része, amelynek a tömören megfogalmazható jellemzője, hogy a tőkeerős nyugati gazdasági szereplők ránk szabadultak, a „legolcsóbb bérköltségű munkák a legalacsonyabb költségekkel előállítva, drágán eladni” jelszóval alacsony bérezést állandósítottak, ami a munkaerő kiáramlásához vezetett. Ma már a nyugati befektetők, ha akarnának sem tudnak magas technológiájú ipart vagy szolgáltatást telepíteni, mert az aktív munkaerő kritikus része nem áll a rendelkezésükre, magyarul nincs kivel dolgozni.

Mert ez a piac csak eladni akar, vásárolni pedig csak alapanyagot és munkaerőt, azt is olcsón – az már csak a hab a tortán, hogy az itt eladott termékek bizonyítottan gyengébb minőségűek, mint az uniós piac nyugati felében.

Volt-e tényleges akarat, hogy ez változzon?

Nettó uniós támogatásért mindent lenyeltünk: leépítettük iparunkat, mezőgazdaságunkat, turizmusunkat... mindent, ami a nyugati gazdaságok potenciális hazai konkurenciája lehet.

És most gondolkodunk, miért vagyunk ott, ahol vagyunk?

Egy újabb európai parlamenti választás kapcsán felmerül a kérdés, akad-e olyan képviselőjelölt, aki mindenki számára érthetővé tudná tenni, és világosan fogalmazva elmondaná, hogy mi mit akarunk – aki képes jogszabályokat előterjeszteni és sikerre vinni, melyek nem tartják ezt a régiót abban a zónában, ahonnan 30 éve nem tudunk kilépni?

Kérdés, hogy ezt ki tudja megtenni? Képesek-e erre a már sokat tapasztalt eddigi képviselőink, vagy keresnünk kell újakat, akiket nem darált be az a 8-10 év, amelyet olyan struktúrában töltöttek el, ahol azt hangsúlyozták, ez a mostani helyzet milyen jó – és amit még egy éve ők is ugyanúgy adtak tovább...

Úgy gondoljuk, a kérdések egyértelműek, az elvárások, a feladatok úgyszintén! - olvasható az SZMVSZ közleményében.

Szövetségi hírek

KÖZLEMÉNY: Találkozó a parlamenti jelöltekkel

Az SZMVSZ az elmúlt héten találkozót szervezett a 2020....
2020-12-03 12:36:31

Találkozó a parlamenti jelöltekkel

2020. november 26-án 12:00 órától találkozóra került...
2020-11-27 10:46:08

Állásfoglalás: székelyudvarhelyi adók/illetékek 2021-re

A székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal...
2020-11-25 10:03:28

KÖZLEMÉNY: Nyitás és más változások a Szövetség életében

A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége tagjai a...
2020-10-16 19:18:49
Gazdasági sajtófigyelő

Sajtófigyelő 2020.12.13.

A friss gyümölcs, a tojás és az elektromos energia ára nőtt legnagyobb mértékben novemberben A...

Sajtófigyelő 2020.12.06.

Mennyit költ Románia egészségügyre a többi EU-s tagállamhoz képest? Az uniós átlag 2982 euróra...

Sajtófigyelő 2020.11.29.

Az alapbér 75-85%-áig terjedő pótlékot kapnak a Covid-kórházakban dolgozók A mentőszolgálat...
Előadások

Gazdaság & FIATALOK - előadásssorozat középiskolás diákok számára

Az SZMVSZ társzervezője és szakmai partnerre 2018 óta a „Vállalkozz okosan” székelyföldi üzleti...
2020-10-23 19:27:55

Aktuális pályázatok, COVID-támogatások

Csütörtökön, 2020. szeptember 03-án 09:00 órától került sor az EUROTOP Consulting pályázati cég...
2020-09-03 14:27:28

RESTART online konferencia erdélyi kis- és középvállalkozóknak

Az SZMVSZ részéről, mint a rendezvény partnere, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket erre az...
2020-05-19 14:05:36

Fotógaléria

Partnerek

  • Albert Schweitzer Alapítvány
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt
  • Hargita Megye Tanácsa
  • Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV)
  • OSIM: Szabadalmi- és Védjegyoltalmi Hivatal
  • Református Kollégium, Székelyudvarhely
  • SilCris Invest Kft.
  • Star rádió
  • Székelyudvarhely Önkormányzata