Csütörtökön, 2020. szeptember 03-án 09:00 órától került sor az EUROTOP Consulting pályázati cég képviselőjének, Fancsali Kálmánnak az előadására az SZMVSZ-nél az aktív, illetve hamarosan kiírásra kerülő EU-s pályázatokról, illetve COVID-támogatásokról.
A megjelent 24 vállalkozó, különböző szakterületek képviselője, rendkívül hasznosnak találta az eseményt, illetve azt az információcsomagot, amely átadásra került.
Mivel a konkrétan elérhető pályázati lehetőségek a tervektől, de másodsorban mindenképpen a pályázni szándékozó vállalkozás mutatóitól függ, az elkövetkező napokban, hetekben további egyedi személyes találkozókra fog sor kerülni a pályázatíró és vállalkozók között.
„A védnöki szerepet nem egy tiszteletbeli, hanem sokkal inkább gyakorlati tartalommal rendelkezõ mandátumnak képzelem el" – nyilatkozta Winkler Gyula EP képviselő, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság tagja. „Nagyon fontosnak tartom, hogy erõs érdekvédelmi szervezetei legyenek a vállalkozóknak, különösen most a gazdasági válság idején, együttes fellépéssel könnyebben tudják megvédeni befektetéseiket, könnyebben tudják megtartani munkatársaikat" – mutatott rá a vállalkozószövetségek erejére Winkler Gyula.
A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége kiadásában 2018 utolsó napjaiban jelent meg a "Taposóaknák a román gazdaságban" című könyv.
A könyvet a kiadó a következő szavakkal ajánlja:
A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségének az érdekvédelmen, a tagoknak nyújtott szolgáltatásokon túl kiemelt célkitűzése a gazdasági környezet javítása, fejlesztése, amelynek többek közt elemzésekkel, felmérésekkel, javaslatcsomagok kidolgozásával, és információnyújtással próbál eleget tenni. Jelen kiadvány is ez utóbbi célkitűzésnek próbál megfelelni egy olyan gazdasági környezetben, amelyre az instabilitás, a kiszámíthatatlanság és a vállalkozók, vállalkozások következetes kivéreztetése jellemző. És egy olyan környezetben, ahol az ellenőrzések során – különösen állami szervek esetén – a „ha van sapka, ha nincs sapka” elv alapján mindenki bűnös, könnyen eshet csapdába a tapasztalatlan cégvezető. E kiadvánnyal szeretne tehát a Szövetség megelőző jelleggel lehetőséget biztosítani kezdő és gyakorló vállalkozóknak, vállalkozást vezetőknek, a gazdasági bűncselekmények világában való eligazodásra, a törvénysértések elkerülése érdekében. Ennek megfelelően a szerkesztés során tapasztalt szakemberek segítségével próbáltunk a konkrét törvények felsorolása mellett kiemelt jelentőséget biztosítani az érthetőségnek, értelmezhetőségnek, a számos példát és magyarázatot tartalmazó kiegészítésekkel. A könyv anyagának megértéséhez nem szükséges jogi ismeretek megléte, nem szükségesek jogi tapasztalatok, ugyanakkor nem használható jogi kézikönyvként, illetve adott jogterület átfogó megismerésére, viszont igencsak alkalmas lehet az alapvető összefüggések megértésére. |
A kiadvány a Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatal vezetőjének, Dimén Hunor Dénes ajánlásával, Marosi György ügyvéd és Szilágyi István közgazdász szerkesztésében, Andrási Irma lektorálásával jelenhetett meg.
A kiadvány megjelenését támogatta Székelyudvarhely Önkormányzata.
Az SZMVSZ részéről, mint a rendezvény partnere, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket erre az érdekes és tartalmas online konferenciára, amelyre május 25-29 között kerül sor.
A rendezvény a Restart konferencia nevet viseli és célja újraindítani, talpra állítani az erdélyi kis- és középvállalkozásokat.
A részvétel teljesen INGYENES, de regisztrációhoz kötött. A www.nagyrestart.ro weboldalon megtaláltok minden további információt. A weboldalon megtaláltok minket is partnerként :).
Be kell látnunk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetből kilábalás, nem pár cégen múlik, hanem eredményesen talpra álló vállakozások százain és ezrein.
Több mint 30 előadó, hogy megértésünk legyen:
- a nagyképről, a változó társadalmi trendekről
- a hatóságok mozgásteréről, lépéseiről
- vállalkozóként a konkrét teendőkről
Támogassuk magunkat, támogassuk egymást a jelenlétünkkel! www.nagyrestart.ro
„A védnöki szerepet nem egy tiszteletbeli, hanem sokkal inkább gyakorlati tartalommal rendelkező mandátumnak képzelem el" – nyilatkozta Winkler Gyula EP képviselő, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság tagja. „Nagyon fontosnak tartom, hogy erős érdekvédelmi szervezetei legyenek a vállalkozóknak, különösen most a gazdasági válság idején, együttes fellépéssel könnyebben tudják megvédeni befektetéseiket, könnyebben tudják megtartani munkatársaikat" – mutatott rá a vállalkozószövetségek erejére Winkler Gyula.
2. oldal / 14