Nyomtatás

A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége közvélemény-kutatásban próbálta számszerűsíteni, hogy hányan fogják elhagyni a közeljövőben a várost a nagyobb kereset reményében. Inkább a középkorúak távoznának, és körükben a nők aránya meghaladja a hatvan százalékot. Jakab Áron Csaba, a szövetség elnöke riasztónak tartja a helyzetet: az elvándorlás megállításának stratégiája nélkül súlyosbodhat a helyzet.

A megkérdezetteknek átlagosan több mint három (3,04 fő) közeli családtagja vagy ismerőse vándorolt külföldre az elmúlt pár évben, családonként pedig ketten (1,92 fő) vállalnak tartósan munkát külföldön.

A válaszadók szinte mindegyike érintett (97 százalék).

Életkor alapján nem mutatható ki különösebb eltérés, a korosztályok között 10 százalékon belüli az eltérés (legkevésbé érintett a 18–29 éves korosztály 94 százalékos érintettséggel, a leginkább érintett pedig a 45–59 éves korosztály 100 százalékos érintettséggel).

A megkérdezettek „csupán” 8 százaléka tervezi, hogy a jövőben külföldön vállal munkát – ez nagyságrendileg ugyan 2400 főt, de a velük távozó kiskorú családtagokkal akár 2800 főt is jelenthet. Ez az utóbbi szám könnyen lehet nagyobb, ha a nemek megoszlásából indulunk ki – azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a külföldi munkát tervezők között 62 százalék a nő, és 38 százalék a férfi.

A középkorú (30–44 éves) lakosság körében különösen magasnak látszik a kivándorlási szándék...

Tovább: székelyhon.ro