• EUR [ 1 Euró ] = 4.708 lej
  • USD [ 1 Amerikai dollár ] = 4.137 lej
  • GBP [ 1 Angol font ] = 5.319 lej
  • HUF [ 1 Magyar forint ] = 0.0147 lej
Tagok

Fotókiállításként indult, de ennél sokkal több lett belőle, hiszen a Székelyudvarhelyről készült fényképek közelebb hozták az emberek mellett a vállalkozókat is városunkhoz.

„Sikerült egy reprezentatív fotókiállítást összehozni, aminek első megmérettetése Keszthelyen történt” – kezdte a beszélgetést Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója, aki a magyarországi kiállítás szervezésében is részt vett. A kiállított képek két tavalyi, a Kisváros Ősszel és a Kapuk című fotópályázat anyaga mellett jeles udvarhelyi fényképészek munkáit is bemutatják. A 40 fotógráfia 50x70 centiméteres formátumban díszeleg a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központban. A megnyitó után, melyen több mint száz ember tette tiszteletét, több Zala megyei kulturális életében tevékenykedő személyiség is részt vett, tudtuk meg Elekes Gyulától, aki negyedmagával, Csáki Jenő és Dávid Botond fényképészekkel, valamint a szintén szervező Jakab Áron Csabával voltak jelen a neves eseményen. A kiállítás két hétig látható Keszthelyen , majd még további öt helyszínen – Törökbálinton, Vácon, Békéscsabán, Tatabányán és Európa kulturális fővárosában, Pécsen – tekinthető meg a székelyudvarhelyi illetőségű tárlat. Végül zárásként városunkban, a május 16-21. között rendezett II. Székelyudvarhelyi Városnapokra kerül haza a fényképészeti munka. „Jó hírét visszük a városnak” – mondta Elekes, aki hozzátette, „de partnereket keresünk hozzá.” A kulturális egyezmény mellett a vállalkozók is magukra, illetve társra találtak Keszthelyen, ezt már Jakab Árpád Csaba mesélte el, aki a Székelyudvarhelyi Mikrovállakozók Szövetségét (SZMVSZ) képviselte a kiállításon. Ahogy ő fogalmazott „a kapcsolatfelvétel, az ismerkedés utjára tudtunk lépni, majd később ezekből reméljük üzleti kapcsolatok lesznek. Találkoztunk a keszthelyi és környékbeli vállalkozókkal, mint például a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselőivel, a Balatonfüredi Gasztronómiai Társaság képviselőivel vagy a Veszprém Megyei Kereskedők és Vállalkozók Társaságának tagjaival. Egyszóval bemutatkozás, kapcsolatfelvétel volt. Felmértük, hogy miben tudnánk együttműködni és persze jövőben megpróbáljuk más területeken is kipróbálni ezeket a kapcsolatokat.” A fényképeket egyébként archiválják, azaz kiadvány készül belőlük, erről Csáki Jenő fotográfust kérdeztük, aki így fogalmazott: „Ha sikerülne minden évben egy ilyent összehozni, akkor szép kis anyagot tudhatnánk magunkénak, ami megmaradna az utókornak.” A kiállítás és a könyv tehát egyfajta üzenet: érdemes a fotópályázatokon részt venni, dolgozni. Ehhez kívánunk jó munkát és sok sikert.

Szövetségi hírek

KÖZLEMÉNY: Találkozó a parlamenti jelöltekkel

Az SZMVSZ az elmúlt héten találkozót szervezett a 2020....
2020-12-03 12:36:31

Találkozó a parlamenti jelöltekkel

2020. november 26-án 12:00 órától találkozóra került...
2020-11-27 10:46:08

Állásfoglalás: székelyudvarhelyi adók/illetékek 2021-re

A székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal...
2020-11-25 10:03:28

KÖZLEMÉNY: Nyitás és más változások a Szövetség életében

A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége tagjai a...
2020-10-16 19:18:49
Gazdasági sajtófigyelő

Sajtófigyelő 2020.12.13.

A friss gyümölcs, a tojás és az elektromos energia ára nőtt legnagyobb mértékben novemberben A...

Sajtófigyelő 2020.12.06.

Mennyit költ Románia egészségügyre a többi EU-s tagállamhoz képest? Az uniós átlag 2982 euróra...

Sajtófigyelő 2020.11.29.

Az alapbér 75-85%-áig terjedő pótlékot kapnak a Covid-kórházakban dolgozók A mentőszolgálat...
Előadások

Gazdaság & FIATALOK - előadásssorozat középiskolás diákok számára

Az SZMVSZ társzervezője és szakmai partnerre 2018 óta a „Vállalkozz okosan” székelyföldi üzleti...
2020-10-23 19:27:55

Aktuális pályázatok, COVID-támogatások

Csütörtökön, 2020. szeptember 03-án 09:00 órától került sor az EUROTOP Consulting pályázati cég...
2020-09-03 14:27:28

RESTART online konferencia erdélyi kis- és középvállalkozóknak

Az SZMVSZ részéről, mint a rendezvény partnere, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket erre az...
2020-05-19 14:05:36

Fotógaléria

Partnerek

  • Albert Schweitzer Alapítvány
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt
  • Hargita Megye Tanácsa
  • Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV)
  • OSIM: Szabadalmi- és Védjegyoltalmi Hivatal
  • Református Kollégium, Székelyudvarhely
  • SilCris Invest Kft.
  • Star rádió
  • Székelyudvarhely Önkormányzata