Nyomtatás

Winkler Gyula elvállalta a nemrégiben létrehozott Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségének (SZMVSZ) fővédnöki tisztségét. Birtalan József az SZMVSZ elnöke még a kampány idején kereste meg az európai parlamenti képviselőt, hogy támogassa az újonnan létrejött vállalkozói szövetséget.

„Politikai munkám gyakorlata és személyes meggyőződésem szerint a romániai magyar, és különösen a székelyföldi vállalkozók megerősödése a jövőnk kulcskérdése. Minden székelyföldi magyar embernek joga van a jóléthez és ebben egy konszolidált vállalkozói réteg fontos szerepet fog játszani. A védnöki szerepet nem egy tiszteletbeli, hanem sokkal inkább gyakorlati tartalommal rendelkező mandátumnak képzelem el” – nyilatkozta Winkler Gyula, aki elmondta, megtisztelőnek tartja a felkérést.
Az európai parlamenti képviselő gratulált az új vállalkozói szövetség vezetőségének és örömét fejezte ki, hogy a SZMVSZ már első lépésben együttműködési szerződést írt alá a Kovászna Megye Kis- és Közép vállalkozók Szövetségével, az ASIMCOV-val.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy erős érdekvédelmi szervezetei legyenek a vállalkozóknak, különösen most a gazdasági válság idején, együttes fellépéssel könnyebben tudják megvédeni befektetéseiket, könnyebben tudják megtartani munkatársaikat” – mutatott rá Winkler Gyula.
A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége 24 alapító taggal indul, és fő céljai között szerepel többek között a mikrovállalkozók támogatása és érdekeinek képviselete, a gazdasági versenyképesség növelése, együttműködés kiépítése a helyi önkormányzatokkal, civilszervezetekkel, szakintézményekkel, valamint üzletember-találkozókon, szemináriumokon, konferenciákon, kiállításokon és vásárokon való részvétel.